Bemutatkozás
Pálfi Kálmánné Andrea vagyok az Ánanda Stúdió megálmodója. Az álmom megvalósult, a saját stúdióm elkészült, most már itt várom a jóga iránt érdeklődő, mozogni vágyó vendégeimet.
2016 ban kerültem közelebbi kapcsolatba a jógával. Nem gondoltam arra, hogy oktatni is fogom, csak szerettem/szeretek jógázni. Később szükségét éreztem annak, hogy biztos tudásom legyen a testem működéséről, az ászanák helyes kivitelezéséről, arról mire figyeljek, ha a testem bizonyos pózokat nem szeret, vagy én nem érzem magam benne otthonosan. Remek lehetőség erre egy oktatóképzés gondoltam és belevágtam. Aztán a kolléganőimet kértem meg hogy a gyakorlat megszerzése miatt jógázzanak velem. Ez annyira jól sikerült, hogy a tanfolyam elvégzését követően mások számára is meghirdettem a lehetőséget. 2018 márciusától oktatok, ez idő alatt folyamatosan képeztem magam, így Hatha alap, Gerincterápiás jógaoktató és Senior jógaoktató képesítést is szereztem. Nagyon szeretem a Bikram jógát is, így óráimon a korábban tanultak ötvözéséből kialakult saját stílusommal találkozhatnak a hozzám bejelentkező jógik/joginik.
Másik profilom a masszázs, ennek is ajurvedikus, svéd és wellness formája. Kizárólag hölgy vendégek számára nyújtok masszázs szolgáltatást, a stúdióban kialakított masszázsszobában.
Workshopjaim fókuszában a jóga, a meditáció, egészséges ételek, italok, kézműves tevékenységek állnak.